19. fejezet

Egy aprót bólintottam, majd engedtem, hogy átadjon társának, aki felhúzott a helikopterre, majd durván leültetett. Rezzenéstelen arccal néztem Lau kárörvendő képébe. (Kage

- Indulhat. - szóltam a pilóta Sungminnek és a gépezet felemelkedett végre. (Siwon

- Ki fogyott a szufla? - emeltem meg az arcát hogy álla alá tettem az ujjam. (Henry

Én nem szóltam csak lassan végigkutattam rajta minden zsebet, rést és helyet ahonnan késeket és fegyvereket halmoztam fel. Leeteuk kajánul füttyentett. Végül a snippertől is megszabadítottam. (Kyuhyun

- Kage. Miért? - kérdeztem szomorúan, hisz tudtam, hogy ez a ficsúr sose tudná elkapni. (Korra

Elfordítottam a fejem, és figyelmen kívül hagytam a gúnyos kérdést - mondtam, hogy nem hagylak egyedül Korra - mosolyogtam rá.

- Nem a te dolgod ribanc, hallgass! (Donghae

- Bilincseld meg. - dobtam egyet Kyuhyunnak.

Háta mögé tettem a kezét és szorosan ráhúztam. - Csakhogy semmi butaság ne jusson eszedbe.

- Nem vagyok az. - sziszegtem a mellettem ülő férfi arcába és felálltam, hogy Kagéhez menjek...

- Itt maradsz! - nyomtam vissza - Nem azért van itt, hogy elcsevegjetek!

- Nem lehetne finomabban - pislogtam kiskutya szemekkel Kyuhyunra - és ha már fejbe vágtál, le is törölhetnéd a vért - morgolódtam.

- Nem vagy te olyan helyzetben, hogy bármit is kérhess! (Leeteuk

- Áucs. - szisszentem fel. - Most lila lesz a... S csak mellé akartam ülni. Eszemben sincs előttetek megbeszélni a dolgainkat.

- Még félóra és ott vagyunk. (Sungmin

Ahova megyünk, nem fognak tudni bemérni titeket, akárhogy is csináltátok pár órával ezelőtt vele. - böktem a Kage nevűre.

- Hallod? Addig kibírod már. - morogtam a fülébe, hogy csak ő hallja.

- Örülnék neki, ha nem néznél ennyire le! - néztem idegesen a rendőrre - mi lesz a fegyvereimmel?- kérdeztem halkan Kyuhyunt.

- Legalább színes egyéniség leszel...

- még meggondolom, mi legyen velük.

Felvontam a szemöldököm. - Ne pattogj. - mondtam hidegen.

- Viccesnek érzed magad?

- Talán nem vagyok az? - vontam fel a szemöldököm.

Hátradőltem, és behunytam a szemem - Ez kurva kényelmetlen – morogtam.

- Kényelmetlenebbé tehetem, ha akarod. – vigyorogtam.

- De. Röhög a májam. Nem látod? (korra

- Mindjárt megnézem a májadat - simítottam végig a pisztollyal jobb oldalán.

- Milyen kedves vagy - mosolyogtam rá hidegen.

Összerezzentem, - Ezt ne csináld...

- Azok után, amilyen problémát generáltatok csodálkozol? - kérdeztem veszélyesen nyugodtan.

- Hagyd. - szóltam Kagéra mielőtt bármit mondhatott volna.

- Talán nem tetszik?

Halkan megeresztettem egy szép hosszú japán káromkodást, próbáltam nem felhúzni magamat.

- Mocskos egy szád van... - mondtam miközben nem próbáltam elrejteni a mosolyom.

- Csikis vagyok. - mocorogtam.

- Ez még hasznos lehet - vigyorodtam el sunyin.

- Nincs jó kedvem - morogtam - mikor érünk oda? Egyáltalán hova visztek minket?

- Mégis mihez? - néztem rá. Majd Choi-ra néztem - Igen. Én is tudni akarom. Hova repülünk?

- Kíváncsi némberek. - morogtam az orrom alatt, majd fennhangon. - Úgy is mindjárt meglátjátok, addig nem bírjátok ki?

- Te is tudhatnád, hogy egy nő mindig beleüti az orrát mindenbe.

- Hím soviniszta. - morogtam. - Akkor meg mért nem lehet elmondani? - néztem továbbra is Choira várakozóan.

- Mért nem bírsz várni?

- Adott esetben téged is érdekelne, hogy hova kerülsz - néztem szúrósan.

- Mondok neked valami újat, ribanc. - szólaltam meg vontatottan. - Csak Leeteuk és Siwon tudja hova megyünk. S lásd, csak ti ketten nyavalyogtok. Kislányok.

- Ore wa omai wo kurosu! - sziszegtem villogó szemekkel, és majdnem a nyakának ugrottam.

- Elég. - kiáltottam rá és elkaptam háta mögött a kezét. - Ülj vissza.

- TE nem vagy normális. S én még azt hittem, hogy jó parti lennél. Ch…

- Tudod, ha nem sértegetnétek minket állandóan nem így reagálnánk.

- Délután még olyan kedves voltál velem - mondtam lassan.

- Hogy mászkálhat egy ilyen vadállat szabadon?

- Tudod, még mindig jogász vagyok...

- De épphogy csak. - motyogtam.

- Hé! Feladtam a szakmámat a munkámért... mintha annak idején nem ellenkeztél volna annyira. Emlékszem, azt mondtad, "tapasztalt, szükségünk van rá" - grimaszoltam.

- Szükségünk van rád. - mosolyogtam rá.

- Pfuj. Mindjárt hányok..

Szerencsére Kage nem kaphatott újabb idegrohamot, mert a helikopter földet ért. Egy kis tisztás kör alakú tisztás volt. Egy természetesnek talán nem mondható meredek sziklafallal körbevéve. Velünk szembe egyhatalmas barlang volt látható. - Most sem lettem okosabb, hogy hol vagyunk. - jegyeztem meg.

- Itt. Nem kell tudnod a részleteket...

- Nagy szerencséd, hogy meg vagyok bilincselve, Lau - méregettem gyilkos szemekkel.(*szipszip*

- Mire vártok még? Gyerünk befelé!

- S én rettegve várom, mikor leszedik rólad. - forgattam meg a szemem.

Gyorsan megfogtam a karját és előre mentem vele. - Hagyd már rá. Ennyire könnyű téged felhúzni? - kérdeztem halkan.

- Pedig minden részletekben rejlik.

- Ezért nem kötöm az orrodra. Nem vendégeskedni jöttél ide...

- Igen, ha fáradt vagyok –morogtam.

- Igaz, hisz meghívót se kaptunk. Nincs kedved kidobni a hívatlan vendéget?

- Akkor inkább tartalékolnád az energiádat, semmint feleslegesen pörlekedsz.

Rögtön a barlangszájánál volt egy kispanel a falba építve. A sugarak letapogatták a retinám, majd hangmintát adtam. - Leeteuk. - és a sziklafal egy része beugrott. Fémlapokkal határolt folyosót villantott fel előttünk.