18. fejezet

- Eggyel kevesebbet kel megtalálnunk belőletek, aztán majd félreállítani, mikor megtaláljuk Yesungot.(Kyuhyun

- Azt ne hidd, hogy a többiek nem bírnak el veletek... és amennyire láttam, a nagyfejű egész jól érezte magát. Nem is ellenkezett... mondjuk... nem is mert - vigyorogtam.(Kage

- Akkor menj a többiek után. Ő - böktem Donghae felé a hátam mögé. - velünk marad míg nem látjuk viszont Yesungot.

- Mi az, hogy nem mert? Mit csináltatok vele? - kérdeztem idegesen. (Siwon

- Tudod, van egy barátom, úgy hívják, hogy sniper. Hatásosan segít, ha meg kell győznöm valakit - lassan felálltam, és Kyuhyun szemébe néztem - gyere velem, és megmutatom neked Yesungot. De előbb, a telefonomat kérem vissza...

A farzsebemből előhúztam egy ripityára tört Iphone-t. - Bocs máskor majd úgy esem, mikor kirúgod alólam a lábam, hogy vigyázzak a telefonodra.

- Nőszemély... - húztam el a szám. (Sungmin

- Chh, pedig szerettem ezt a telefont - grimaszoltam - nem kellett volna hátba támadnod... önvédelem volt.

- Mi lesz már? (Donghae

- Nincs telefon, nincs Yesung....

- Nincs Yesung, nincs ő.

- Van nevem is…(Korra

- Gyere velem - megfogtam a kezét, és húzni kezdtem, pár emelettel lejjebb szembefordultam vele - add ide a telefonodat, és megmutatom, hogy Yesung él.

- Hé! - kiáltottam utánuk, de meg se hallottak. – Ch…(Henry

- Mi legyen vele? - néztem a lányra.

- Elengedhetnétek, hisz úgy is csak akkor kapjátok vissza Yesungot, ha a főnök úgy akarja.

Gyanakodva, de a kezébe nyomtam a telefonom. - Mutasd.

Gyorsan bepötyögtem egy számot, majd felhívtam SunJaet, és kértem, hozza az épület elé Yesungot. Nehezen, de sikerült meggyőznöm. Megszakítottam a vonalat, majd töröltem a számot a híváslistából, és visszaadtam a telefont - mindjárt itt lesz - elindultam lefelé.

Kiszállítottak az autóból és láttam, ahogy az épületből a pszichopata csajjal Kyuhyun lép ki. - Keressétek meg Zelo... - kezdtem volna, de SunJae a számra tapasztotta a kezét.(Yesung

- Azt mondtad jó leszel. - feddtem meg. (Sunny

- Mit akartok még tőle?

- Ejnye nagyfejű, talán kéred vissza a zoknit a szádba? - majd Kyuhyunhoz fordultam - Látod, itt van. Él, és egyben van. Mi lesz Korrával?

- Hasonlóképp élni fog, míg ő is. De meg kell értened, hogy nem bízunk bennetek, ezért kell biztosítéknak.

- Gyerünk vissza. - rángattam el.

- Miért nem mehetek végre haza? Mit akartok még tőlem?

- Ne rinyálj már ennyit, vagy megint kezelésbe veszlek!- Majd sóhajtottam - Nem akarom itt hagyni Korrát...

- És én se Yesungot. Cserélünk végre?

- Nem. Yesung marad és ha nem akarjátok, hogy baja essék akkor adjátok át Korrát.

- Miért mindig engem kell bántani?

- Azt mondtam, csöndben maradsz!- ráförmedtem, és felé indultam.

Elkaptam a kezét és megráztam a fejem. - Neked sem fogja megtanulni, hogy mikor kell befogni. Inkább mond, hogy mi legyen.

- Ó , dehogyisnem, engem még mindig foglalkoztat az a kérdés -néztem Yesungra, majd Kyuhyunhoz fordultam - nem tudom, ennek így nincs értelme...

- Mióta vagytok ti ennyire jóban?!

- Amióta leütött, és elvesztettem az emlékeimet - grimaszoltam - remélem tudod, hogy még mindig fáj - pislogtam sunyin Cho-ra.

Zúgást hallottam. - Mi ez? - kérdeztem, de a választ megkaptam rá, mikor felnéztem az égre. Egy helikopter szállt le az épület tetejére. - Ne. Korra!

- Utolsó esély a cserére. A barátnőtöket most rángatják fel, ha jól gondolom. (kyu

- Yesung marad. - kiabáltam túl a zajt, hisz a helikopter lassan felénk szállt, valószínű, azért, hogy Cho-t is felszedje.

- Tűntesd el! Gyorsan - kiabáltam SunJaenek

- Eresszetek!

- Nem ellenkezel! - rántottam elő egy pisztolyt - Kussolsz és eltűnsz, neked itt nincs szavad! - elégedetten nyugtáztam, ahogy gyorsan eltűntek az épület mögött, majd eszembe jutott valami - A jó életbe! - káromkodtam egy szép cifrát - ilyen nincs - elindultam be az épületbe(kg

Kihajoltam az ajtón és Kyura kiáltottam. - Gyere már.

- Várj. - ordítottam vissza és Kage után rohantam. Az ajtó mögül támadt és megpróbált leütni, de észrevettem és a szeme közé irányítottam a pisztolyt.

Hátráltam pár lépést, majd a lépcső felé iramodtam. A legfelső emeleten elrejtett sniperhez siettem, majd a hátamra dobtam, és előrántottam két pisztolyt - Meddig játsszuk még ezt? - kérdeztem, amikor Kyuhyun megállt velem szemben - Te nem unod még? Mert én rohadtul!

- Dehogynem. Add fel és vége. Mi soha nem veszítünk.

- Nem szokásom feladni. Tudod, az nem az én stílusom - elindultam felé - mi történne, ha feladnám? - kérdeztem lassan.

- Magunkkal vinnénk. Vagyis inkább magammal vinnélek. Remélem a többi ringyó készségesebb Yesungot illetően, ha ketten vagytok nálunk.

- Miért nem engedsz egyszerűen el? - megálltam tőle nagyjából egy méterre, és ártatlanul pislogtam rá - úgy mindenkinek sokkal jobb lenne...

Egy gyors lépéssel elé léptem és időt sem hagyva neki megcsókoltam. Kezem közé fogtam az arcát és úgy martam ajkait. - Gyere velem. - mondtam kicsit rekedten.

Meglepetésemben majdnem elejtettem a pisztolyokat. Nem válaszoltam neki, fél kézzel közelebb húztam a nyakánál fogva, mélyen beszívtam illatát - Nem tehetem... a munka, a főnök...a többiek, nem hagyhatom ott őket - mondtam halkan.

Apró puszikat és harapásokat adtam ajkaira. - Ha azt hiszik, hogy elkaptalak akkor nem szólhatnak meg. - a keze után nyúltam lassan miközben az oldalát simítottam végig. Óvatosan kihúztam őket a markából.

Megadóan felsóhajtottam, de nem ellenkeztem, hiszen lelőni nem akartam, puszta kézzel pedig erősebb volt - Remélem tudod, hogy nem csak kettőt hordok magamnál kuncogtam halkan.

- Persze, de majd a gépen megszabadítalak tőlük. - azt a kettőt az övembe dugtam. Őt pedig magam után húztam. Mielőtt kintről megláthattak volna mögé álltam. Egyik karommal a nyakát szorítottam a másikkal a fejére céloztam és úgy vittem a helikopterhez. Mielőtt Henry berángathatta volna - Ha jót akarsz, ne szóld el magad akármennyire kicikiznek.