13. fejezet

- Bocs nem volt időnk jobbat kitalálni. - mondtam minden sajnálkozás nélkül. (Hyori

- Nem ölheted meg. Egyben akarom. - néztem szúrósan Kagéra. (Sun Jae

- Tudod, hogy nem szeretem, ha felemlegetitek a múltam - fintorogtam, majd a férfire fogtam a snipert - Jobb, ha beszélsz, én nem vagyok türelmes. A barátaid így is hiányolnak... Talán őket kéne megkérdeznem? Leeteukot, vagy esetleg Donghaet? Laut? Mondd, kit keressek meg? - kérdeztem hidegen. (Kage

- Ennek mi baja? - meresztettem hatalmas szemeket a Jaenek nevezett lányra. (Yesung

- Látod, totál nem értem mit eszel a sztárokon. Cuki külső, de agyatlan mind. - húztam el a szám.

- Hé, mindennek lehet egy kis szépséghibája!

- Ennek az a baja, - morogtam - hogy a haverjaid elcseszték a napomat, és kicsit mérges vagyok.

- Ha ők csesztek ki veled. - mondtam lassan. - Akkor te, hogy tehetnél keresztbe nekik?

Úgy néztem rá, mint az értelmi fogyatékosokra szokás. - De most nem egyedül megy majd.

- Miért olyan fontosak neked azok az emberek, hogy így véded őket? (Na Rae

- Csak, mert.. - ráharaptam a nyelvemre, hogy ne mondjak többet.

- Szóval mégis tudja a nevüket, ha fontosak nem?

- Itt az ideje, hogy köpj szépen - tettem az ujjam a ravaszra.

- Nem ölheted meg!

Sóhajtottam - ha a fejét nem félti, akkor talán mást... - ágyéka felé céloztam - vajon milyen érzés lehet elvérezni, miután elvesztetted a férfiasságodat? - néztem rá.

- Mondtam, hogy egyben kell nekem...!

- Akkor beszéljen!

Éreztem, ahogy minden szín kifut az arcomból. - Mit akartok tőlük?

- Csak nyögd már ki nagyfejű. - forgattam a szemem.

- Tudod, mi itt mind különbözünk, de egyben biztos egyetértünk. Tudod mi az?

Megráztam a fejem.

- Kage - böktem a z említett felé. - nem viccel.

Elégedetten néztem a férfira - Nos, mi a fontosabb? A dealereid, vagy a farkad?

- De mit akartok velük?

- Hova lesz a sok rajongó, ha nem lesz...

Nagyot sóhajtottam...

- Mond már. - kiáltottam rá.

- Zelo, Kwangin, Youngmin. - hadartam.

- Ideje volt. - szólok a főnöknek, hogy meg vannak a nevek.

- Mit fogtok velük tenni?

- Ne fájjon a fejed miattuk.

- De tudni akarom!

- Te csak ne kíváncsiskodj! - morogtam - mehetek aludni?

- És ezzel mi lesz? - böktem Yesungra.

- Majd te vigyázol rá – kacsintottam.

- Jaja édes kettesben maradsz Yeyecskével - gügyögtem. - Megyek kaját csinálni. Két óra múlva estebéd. - majd pápát intve leléptem.

- Kérlek. Tudnom kell... - mondtam halkan.

- Hogy mi lesz velük? Megyek, és egyesével kibelezem őket - mondtam, majd magukra hagytam őket.

- Mi? Ne tedd! - kiáltottam utána a válasz csak a becsapódó ajtó volt. - Nektek nincs szívetek?!

- Miért, nektek talán van? - vontam fel a szemöldököm kétkedve.

- Én személy szerint nem vagyok gyilkos. S ők fontosak nekem. Bármit megadok, de ne bántsátok őket.

- Nyugi - mosolyogtam - Ezt még ő sem gondolta komolyan...

- Honnan vagy olyan biztos benne? Mikor az előbb... - a hányinger kerülgetett.

- Amíg nem kap felsőbb utasítást, nem bántja őket, ha jó kedve van... ha meg nem, kell valaki, aki lenyugtatja - vontam vállat

- Vadnémber... - morogtam magam elé. Korgott a gyomrom s elvörösödve néztem fel.

- Csak nem éhes vagy? - vigyorogva néztem rá.

- Csodálkozol? - vágtam vissza. - Több mint egy napja itt tartotok és azon a kis vízen kívül nem sokkal kínáltatok meg...

- Nem vendégségben vagy...

- Én nem bántam veled ilyen rútul. - néztem rá szépen.

- Meglátom, mit tehetek érted, de csak ha elkészült a kaja - mosolyogtam rá.

- Meddig maradok még itt... Már mindent elmondtam.

- Mennél haza, és ránk uszítanád a többieket?

- Mennék haza az ágyamban aludni, nem egy székhez kötözve. A többiek amúgy tönkretesznek titeket...

- Ugyan kérlek, nem ismersz te minket. Ha annyira nagyfiúk lennétek, ne lenne nálunk három pendrive...

- Több mint tíz éve, hogy együtt van a csapat. Úgy tűnik eddig csak nem volt konkurencia. De ne félj, megoldást találunk majd a problémára..

- Te biztos, hogy nem. Itt maradsz. Majd a főnök eldönti, hogy mi lesz veled...lehet, hogy még koncertet is szervez neked... - gúnyolódtam

- Milyen koncertet. - zavarodtam össze

- Sztár vagy nem? Vagy talán elfelejtettél énekelni?

- Bocs félreértettem.

Kuncogtam - nem is vártunk mást tőled.

Elhúztam a szám - Igazán megtisztelő... - majd feltettem a kérdést, ami már rég foglalkoztatott - Mért pont én?

- Miért ne? - néztem rá vigyorogva.

- S mért pont prostit játszottál? Vagy az nem volt színjáték?

- Ez volt a szereposztás. Nem vagyok ribanc.

- Elég jól játszottad. A többiek kit kaptak? Nővérkét? Rendőr nénit?

- Ők is ribancot... a cél szentesíti az eszközt....

- S mi a cél? S a barátaim mért nem kötöttek ki itt?

- Nem gondolod, hogy csöppet gyanús lenne, ha az a nagyszájú politikus eltűnt volna?

- Mert kevésbé gyanús, ha én tűnök el?

- Valljuk be, te más körökben mozogsz... lefogadom, most is azt hiszik, részegen fetrengsz valahol...

Csúnyán néztem rá, de okosabbnak tartottam nem mondani semmit.